Nagy figyelmet fordítunk a legapróbb részletekre is, mert számunkra a vendégeink élménye az első.
2017 telén született meg bennünk az ötlet, hogy létrehozzunk egy AirBnB-t, amit gyorsan kialakítunk, majd minden automatikusan működik. Családi indíttatásból Noszvajra költöztünk, ahol rögtön beleszerettünk az öt éve üresen álló Kék Amúr Presszóba. Akkor még nem gondoltuk, hogy közel húsz szakember munkája és másfél évnyi kemény munka kell majd ahhoz, hogy 2018 májusában megnyithassuk az Erdei Kisházat.
Célunk egy olyan különleges vendégház létrehozása volt, amely kiemelkedik a hazai kínálatból és inspirációként szolgál más vendégházak számára. Elsőként kínálunk korlátlan Nespresso kávét, Netflix-hozzáférést, kültéri dézsákat, szaunát, valamint egyedi berendezést, amely minden részletében a vendégek pihenését szolgálja.
Az évek során az Erdei Kisház folyamatosan fejlődött, és a szolgáltatásainkat vendégeink visszajelzései és igényei alapján alakítjuk.
Hogyan tovább?
Több mint öt év elteltével örömmel látjuk, hogy a piac és a szereplők folyamatosan felzárkóztak, és ma már az utazók több száz hasonló vendégház közül választhatnak. Számos tervünk van még az Erdei Kisházzal, de talán a Kisháznak is megvannak a maga elképzelései velünk – ezt majd a jövő hozza el.
A Mini Noszvaj ötlete már az Erdei Kisház építésekor megszületett, azzal a céllal, hogy létrehozzunk egy különálló oázist, ahol kettesben élvezhetitek Noszvajt, a környéket és egymás társaságát. 2019-ben már zajlott a Rigók tervezése és a barnamezős projekt előkészítése. Felfedezőutaink során figyeltünk fel egy apró telekre, és felmerült bennünk, hogy mi lenne, ha ezt a kis épületet vendégházzá alakítanánk. Így született meg 2020-ban a Mini Noszvaj: egy 18 nm-es ház, amelyhez egy 24 nm-es terasz tartozik, ahol megőriztük a körtefát és a lehető legtöbb növényt.
A Mini különlegessége, hogy eredetileg szaunaháznak terveztük, amely a Fekete Rigóhoz és a Sárga Rigóhoz kapcsolódott volna. Milyen jó döntés volt, hogy végül vendégházként nyitottuk meg!
A Cseres utcában található Mini lett az első épület az általunk „resortnak” nevezett hármasból. A három épület mellett a környezet is megújult: a Noszvaji Önkormányzattal közösen a Cseres utca egy részét is teljesen felújítottuk.
Kezdetben az volt a tervünk, hogy a Mini mintájára romantikus szállásokat hozzunk létre. Csongrádi János tervező barátunkkal azon dolgoztunk, hogy olyan világos, kényelmes és egyedi tereket alkossunk, amelyek titokzatosak, mégis ragyogóak. Ekkor született meg az ötlet egy teljesen fekete házról. Az alapkoncepció egy dél felé dárdaként ágaskodó, fekete kukoricagóré formáját idézte, amit végig meg is tartottunk.
A névválasztásnál sok ötlet felmerült, de végül a Fekete Rigó mellett döntöttünk, mert mindenképpen magyar nevet szerettünk volna.
A Fekete Rigó olyan nyaraló, amelynek kulcsát kézbe véve úgy érezheted, mintha egy gazdag barátod bízta volna rád egy hétvégére.
A Sárga Rigó nagyjából a Fekete Rigóval egy időben készült el. Számos lehetőséget mérlegeltünk, végül egy hasonló formájú, de színeiben és funkciójában eltérő ház mellett döntöttünk. A Sárga Rigó japán és skandináv ihletésű, különös hangsúlyt fektettünk a konyha és az étkező kialakítására. Mindhárom házunk déli fekvésű, de itt érvényesül talán a leginkább a napsütés különleges ereje.
2023-ban vendégeink igényei szerint kültéri, egész évben használható finn panoráma szaunát építettünk a Sárga Rigó mellé.
A belső tereket a sallangmentes funkcionalitás és a természetes környezettel való harmonikus kapcsolat jellemzi. A vendégek szerint a Sárga Rigó és a Fekete Rigó a jin-jang szellemiségét tükrözi, és igazán csak együtt alkotnak egészet.
2023-ban vendégeink igényei alapján egy kültéri, egész évben használható finn panoráma szaunát hoztunk létre a Sárga Rigó mellett.
A belső tereket a sallangmentes funkcionalitás és a természetes környezettel való harmonikus kapcsolat határozza meg. A Sárga Rigó és a Fekete Rigó hasonló elgondolás alapján készült, és vendégeink szerint a jin-jang szellemiségét tükrözik, csak együtt alkotnak teljes egészet.
Nálunk a fejlődés folyamatos: már készül az újabb két ház terve, amelyek koncepciója hasonló lesz eddigi pihenőházainkhoz. Noszvaj és Síkfőkút gyönyörű környezete inspirál minket, célunk pedig, hogy az új házak harmonikusan illeszkedjenek a táj adottságaihoz.
Örömmel tapasztaljuk, hogy sok szempontból különbözünk a versenytársaktól, és irányt mutatunk a piacon. Minden apró részletre figyelünk, mert számunkra a vendégek élménye a legfontosabb.
Bízunk benne, hogy hosszú távon is meg tudunk felelni a hozzánk érkező vendégek elvárásainak.
Ahol úgy érzed, hazajöttél, olyan, mintha már jártál volna itt, hiszen minden kézre áll és nem kell semmit keresned. Nálunk sétálhatsz nagyokat, de ha ahhoz van kedved bekuckózhatsz az egyik különleges noszvaji szálláshelyünk valamelyik menő szobájába.
Avena 2024 – Minden jog fenntartva! | ÁSZF | Adatvédelmi tájékoztató | Készítette a : Nextgendesigner.hu